Tippek, ötletek, meglátások MLM-ezőknek

2009. január 11., vasárnap

Egy aktuális gondolatébresztő gondolat MLM-ezők számára

Vállalkozói körökben elterjedt egy jól ismert mondás, miszerint "Ha valamiben fejlődést szeretnél elérni, akkor mindenekelőtt azt a tevékenységedet meg kell tanulnod valamilyen módon mérni."

Ennek alapján - így évelején - minden bizonnyal érdemes elkészítenünk a múlt évi eredményeink különféle statisztikai mutatóit az azt megelőző év adataival és elemezni a fejlődésünk mértékét.

Az egyik legfontosabb kérdés, amit egy MLM-ező naponta, hetente illetve havonta fel szokott tenni önmagának az nem más, mint hogy hány érdeklődővel sikerült a kapcsolatot felvennie az adott időszak alatt.

Azért is megéri ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert most évelején ugrásszerű növekedés tapasztalható az anyagi problémáikra megoldást keresők számában.

A fő kérdés tehát most az, hogy "Közülük hányan TALÁLNAK meg bennünket?"
Jelenleg milyen módszerekkel igyekszünk ezeknek az érdeklődőknek a figyelmét magunkra vonni? Vagy esetleg a jelöltkutatás különféle eszközeit bevetve próbálunk minél több jelentkezőre szert tenni?

A tapasztalatok szerint a legalkalmasabb érdeklődők napjainkban már nem a szórólapokat elfogadó, a letépő cédulákat magukkal elvivő és az újsághirdetéseket olvasó érdeklődők közül kerülnek ki...

Az igazán talpraesett és gyors felfogással rendelkező - ideális MLM munkatársnak alkalmas - személyek ma már az interneten kezdenek el KUTATNI a számukra megfelelő lehetőségek után, méghozzá a keresőmotorok segítségével.

Napjainkban az érdeklődők a különféle keresőmotorok közül leggyakrabban a Google-t választják ki maguknak és abba írják bele az igényeiket legjobban tükröző kulcsszavakat, kifejezéseket. abban reménykednek, hogy így egy megbízható és hosszútávra szóló megoldás birtokába juthatnak... és egy olyan személlyel kerülhetnek kapcsolatba, aki képes lesz nekik segíteni abban, hogy a céljaikat elérhessék.

Tehát érdeklődők ma is sokfelé találhatók, a kérdés úgy merül fel, hogy RÁNK tudnak-e találni? Vagy mindenki mást meg tudnak keresni, KIVÉVE bennünket? Ez utóbbi esetben sürgősen változtatnunk kell a helyzeten!

Több féle módszer közül választhatunk a helyzetünk megjavítására. Természetesen mindegyiknek megvannak a sajátosságai:

1.) Google AdWords és hasonló (PPC) hirdetések. Ez a módszer igen eredményes lehet, viszont ha rosszul alkalmazzuk, akkor nagy anyagi veszteségeket okozhatunk magunknak, a komoly csalódásunkról nem is beszélve. Ezért az a javaslatom, hogy az ilyen kattintás alapú hirdetési módok (PPC) használatába csak alapos tanulmányok végzését követően vágjunk bele.

2.) Keresőmotorok (SEO - honlap optimalizálás) nyújtotta lehetőségek kihasználása. Ez a téma mostanáig kizárólag csak a beavatottak felségterületébe tartozott. Ma már kezdenek megjelenni könnyen érthető magyarázatokkal ellátott „kézikönyvek” melyek megkönnyítik az „amatőrök” számára is az eligazodást ezen a területen.

3.) Ma már egyre kevesebben kételkednek abban, hogy a közösségi marketing hamarosan elsöprő győzelmet fog aratni az összes többi marketing módszer felett, de ennek az árát is szükséges lesz majd megfizetni! Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk nem „belefelejtkezni” a közösségi portálokon található számtalan vélemény és megjegyzés olvasásába... ellenkező esetben nem maradna időnk arra, hogy dolgozzunk is valamit!

Minden kétséget kizáróan ez az év világszerte a közösségi marketing módszerek elterjedésének lesz az éve. Teszem ezt a kijelentésemet annak reményében, hogy itthon is folyamatosan jelennek meg a nálunk fejlettebb országokban már egyre megszokottabbá váló közösségi portálok magyar változatai, illetve megfelelői.
Igyekszem majd folyamatosan jelezni azt, ha már rendelkezésünkre állnak az ilyen lehetőségek.

Egyenlőre a Facebook magyar változatát szeretném a figyelmedbe ajánlani:
http://facebook.hu

Nincsenek megjegyzések: