Tippek, ötletek, meglátások MLM-ezőknek

2009. február 18., szerda

Hagyj fel az eladással! Kezdj el inkább az emberekkel megismerkedni! (1. rész)

Nem szükséges a hagyományos módszerekkel végzett eladással foglalkoznod ahhoz, hogy sikeres legyél az MLM vállalkozásodban. És valószínű, hogy a másolódás is jobban fog menni és sikeresebb leszel, mintha csak eladnál!

Szinte örökös téma az MLM-ezők körében, hogy itt el kell-e adni vagy nem?

Lehet olyan megfogalmazással találkozni, amely szerint "A legkiválóbb MLM-ezőkről nem lehet megállapítani, hogy bármit is eladnának."

Vannak, aki még ezzel sem értenek egyet. Közéjük tartozik Randy Gage is, aki ezt mondja:
"Én azt vallom, hogy a legjobb hálózatépítők
Betűméretsoha sem adnak semmit sem el."

Ez egyfajta ellentmondásnak tűnik, de nem az!

Persze ehhez egy egészen más nézőpontot kell elsajátítani az embernek, és ekkor képes csak észrevenni, hogy az MLM-ben két (2) alapjaiban különböző üzleti modell létezik.

1.) Az első számú üzleti modell a kisvállalkozói, vagyis a "BOLTOS" modell

Ez az a vállalkozási modell, amit az MLM-en kívülállók (sajnálatos módon) egymással nagy egyetértésben erről a tevékenységről elképzelnek. Ezt nevezik termékoldalról való megközelítésmódnak.

Azok az MLM-ezők, akik ezt a módszert kedvelik, szeretik a "boltos" szerepét játszani. A lakásukban polcokon állnak a termékek, rajtuk fehérjeporral vagy különféle vitaminokkal töltött dobozok, italokkal teli flakonok, vagy kozmetikumok.

Ők igazán büszkén szokták másoknak megmutatni a boltjukat és szívesen dicsekednek a raktárkészletükkel, mivel azt hiszik, hogy minél több termékük van, annál komolyabb lesz a vállalkozásuk. Autójukkal hetente rendszeresen bejárják a környező településüket, vagy naponta ott sorakoznak a házuk előtt az ügyfeleik, hogy megvegyék náluk a termékeket.

A közelmúltban hallottam erre egy találó kifejezést: "lóti-futi" módszer. Azok az MLM-ezők vívták ki maguknak ezt a "megtisztelő" címet, akik reggeltől estig faluról-falura haladva utazgatnak, pár percre megállnak, itt-ott eladnak néhány terméket, váltanak pár szót az ügyfeleikkel és már mennek is tovább a szomszéd faluba.

Régebben még tényleg ez volt a helyzet. De mindenki jól tudja azt is, hogy korábban volt olyan időszak, amikor a halásznadrág volt divatban...

A kérdés itt csupán az, hogy hol van ebben az annyira áhított passzív jövedelem?

Az internetnek köszönhetően ma már a megrendelést követően, akár másnap az ország bármelyik településére is kiszállítják az igényelt termékeket.

Tehát a korábban említett "lóti-futi" tevékenységre nincs többé szükség.

Amit ezek az MLM-ezők képtelenek észrevenni az az,
hogy mindazt, amit ők csinálnak,
a lakosság többsége egyszerűen nem képes lemásolni.

És emiatt végül is odajutnak, hogy a csoportjuk tagjai számára ők töltik be a termékellátó központ szerepét. Ennek következtében még nagyobb raktárkészletet halmoznak fel, ami miatt még kevésbé lesznek másolhatók.

Az ő hálózatépítő módszerük abban rejlik, hogy először termékeket adnak el az érdeklődőiknek, majd később próbálják meg "eladni" nekik az MLM vállalkozást.

Könnyű az ilyeneket észrevenni, hiszen a hagyományos marketing eszközöket (pl. újsághirdetések, stb.) használják, és a telefonszámuk hatalmas számokkal van felírva az autójuk lökhárítójára.

Ugyancsak ők azok, akik szórólapokat osztogatnak a forgalmas üzletközpontok bejáratai környékén, vagy helyezik el azokat a parkoló járművek szélvédőin. Esetenként még kóstolókat is rendeznek különféle egészséggel kapcsolatos kiállításokon, sportversenyeken és egyéb rendezvényeken.

Ha a kozmetikumok a fő termékeik, akkor felkeresik a környékükön élő kozmetikusokat, manikűrösöket és fodrászokat. Ha táplálékkiegészítők képezik a termékeik nagy részét, akkor a közelükben tevékenykedő masszőröket, csontkovácsokat, sport-és fitnesz klubokat látogatják meg és különféle wellness kiállításokon tartanak termék-kóstoltatókat.

Természetesen ők rendszeresen jó eladási fogalommal büszkélkednek, és magas teljesítményt érnek el, de nem tudnak rájönni arra, hogy a munkatársaik miért nem képesek hatékonyan lemásolni azt, amit ők olyan jól csinálnak. Többnyire széles első- és második vonallal rendelkeznek, de aztán hirtelen, szinte egy szakadékhoz hasonlóan, meg is torpan a hálózatuk növekedése.

Ahhoz, hogy egy MLM-ező (profi szponzor) "megnyugodjon" a módszerei másolhatóságát illetően, bizonyítékra van szüksége. Ennek feltétele viszonylag egyszerűen megfogalmazható: Amikor az adott MLM vezető hálózatában az "alatta" lévő 4. szinten megjelenik az első újonnan belépő munkatárs, akkor ez arra bizonyíték, hogy az ő 1. vonalában lévő munkatársa képes ugyanarra megtanítani az alatta lévő 1. vonalbeli munkatársát, amit ő a "profi" szponzorától megtanult.

Tehát a hálózat ettől a pillanattól kezdve már az MLM vezető - szponzor - folyamatos segítségnyújtása nélkül is "életképes"!

Mivel a "Boltos" MLM modell alapján tevékenykedők a vállalkozásukat eladási alapon szervezik meg, azzal a problémával kerülnek szembe, hogy tevékenységük nem felel meg az ebben a szakmában elérhető meggazdagodás képletének. Ami ugyanis abból áll, hogy:

Olyan személyek csoportjának vezetőjévé kell válni,
akik következetesen és kitartóan hajlandók
néhány egyszerű dolgot megtenni.

Ebben rejlik a másolódás. És itt van egy fontos szempont, ami erre vonatkozik: Az emberek túlnyomó többsége (legalább a 90 %-ukról van szó) az eladásra képtelenek csoportjába tartozik. Nem rendelkeznek eladói képességgel és irtóznak a visszautasításoktól.

Tehát ők mihelyt rájönnek arra, hogy a részükre felkínált tevékenységben értékesítésről van szó, azonnal nem-et mondanak az ajánlatra. Ez fosztja meg aztán az ilyen MLM-ezőket a meggazdagodás alapjainak megteremtésétől.

FOLYTATÁS a következő bejegyzésemben!

Nincsenek megjegyzések: