Tippek, ötletek, meglátások MLM-ezőknek

2009. október 29., csütörtök

Kezdő MLM-ezők 3 alapvető hibája


Te is elköveted még ezeket a hibákat?

Van egy bölcsesség, amely szerint:

„A legnagyobb kárt magunknak nem azzal okozzuk, amit nem tudunk,
hanem amit rosszul tudunk!”


Sajnos ebben a szakmában nem kevesen vannak, akik csupán megszokásból, vagy azért, mert jelenleg nem tudnak jobbat, még ma is rendszeresen elkövetik az alábbi hibákat:


1. sz. HIBA: Képtelenek hetente elegendő létszámú érdeklődőnek bemutatni az MLM vállalkozásukat / termékeiket.

Sokan úgy vélik, hogy ez az a hiba, ami gyakorlatilag a legtöbb MLM-ezőnél előfordul, és ez a fő oka a rendkívül magas lemorzsolódási aránynak is.

Miként lehet ezt kiküszöbölni?

Ehhez a komoly érdeklődőket – a nap 24 órájában – jelentkezésre ösztönző, automata, online toborzó rendszerre van szükség.

Egy ilyen rendszer működtetésének természetesen megvannak a technikai (honlap/blog, autoreszponder) és szellemi feltételei (online MLM stratégiák és taktikák).

Ezeket megteremtve modhatjuk csak el, hogy rendelkezünk az MLM szakma jövedelemszerző képességeivel, mivel ezek jelentik azt az értékes tudást, amit a piac résztvevői számára fel tudunk kínálni.

Így leszünk képesek megkönnyíteni mindazok helyzetét, akik velünk szeretnének összetalálkozni, mivel olyan megoldást keresnek, amellyel mi már rendelkezünk. Legyen szó akár a termékeink + szolgáltatásaink ötvözésével nyújtható megoldásról, vagy az MLM jövedelemszerző lehetőségünkre betanításról.


2. sz. HIBA: Nem a megfelelő személyekkel beszélnek.

Ez egy igen gyakran előforduló hiányosság. Mivel egy kezdő MLM-ező örül, ha bárki szóba áll vele és hajlandó őt meghallgatni, ezért képes hosszú perceken (órákon?) át beszélgetni olyan egyénekkel, akikről már 2 perc után megállapíthatták volna, hogy az illető jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy megvásárolja a terméküket, vagy belépjen a hálózatukba.

Könnyen megesik, hogy egy negatív beállítottságú személlyel való beszélgetés eredményeként maga az MLM-ező kezd elbizonytalanodni, hogy érdemes-e neki egyáltalán az MLM-mel foglalkozni.

Mi itt a megoldás?

Fejlesztenünk kell az emberismerő képességünket. Ma már remek szakirodalom áll rendelkezésre ebben a témában is. Én ezt a könyvet ajánlanám leginkább a figyelmedbe: „Ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg ügyfeleinket” (Szerző: Frank M. Scheelen – HVG könyvek)

Természetesen, ha munkatársak toborzásáról van szó, érdemes szemelőtt tartani az ehhez a szakmához nélkülözhetetlen készségek elsajátítására hajlamosságot.


3. sz. HIBA: Nem tudják, hogy mit mondjanak a komoly érdeklődőiknek

Ez valóban egy olyan hiba, amibe sokan belebuknak, mivel nagyon kevés olyan szponzor van jelen a hazai piacon, aki képes használható megoldással szolgálni ebben a témában.

Leggyakrabban olyan általánosságok, vagy „előnyök” felsorolására szokott ilyenkor sor kerülni, amelyekkel csupán a potyalesőket van módunk magunkhoz vonzani. A teendőket is – félve az elutasítástól – annyira le szokták egyszerűsíteni, hogy a komoly érdeklődők egyszerűen csak megmosolyogják az ilyen ajánlattevőket…

Érdemes megszívlelni az alábbi bölcsességet:

„Amit könnyű lemásolni (szórólapok, letépőcédulák, névlista, stb.),
nem biztos, hogy eredményt is hoz!”

Amennyiben bármelyik fenti hibát elkövetnéd, ne aggódj, nem vagy egyedül! Ezeket a hibákat az MLM-ezők 93 % el szokta követni…

Van számodra egy ROSSZ HÍREM: Ha csak az egyiket követed el a fenti hibák közül, az neked már egy vagyonba is kerülhet!

A JÓ HÍR viszont az, hogy, vannak olyan személyek, akik már számtalan alkalommal – éveken keresztül – elkövették a fenti hibákat, és így volt idejük megtalálni rájuk a megoldásokat. Az ő tréninganyagaikat, e-bookjaikat megvásárolva lerövidítheted a betanulási idődet és egyúttal nem kevés pénzt is megtakaríthatsz.


Mindazok, akik ismerik a módját annak, hogy éjjel-nappal miként tárják az ajánlatukat a célpiacuk érdeklődői elé, több utcahossznyi előnyre tesznek szert azokhoz képest, akik még mindig csak a rokonaik és ismerőseik névlistájának kín-keserves összeállításánál tartanak. Közülük többen EZT a MÓDSZERT alkalmazzák!

Nincsenek megjegyzések: