Tippek, ötletek, meglátások MLM-ezőknek

2009. december 7., hétfő

Hogyan MLM-ezzünk Karácsonykor?

Közeleg a Karácsony. Ez alkalomból szeretnék néhány hasznos tanácsot adni arra, hogyan használhatod az év végéig hátralévő napokat az MLM vállalkozásod fejlesztésére. Ezt egyfajta „köszönetem” jeleként szeretném közreadni, mindazokért a biztatásokért és megerősítésekért, amiket a kedves blog olvasóimtól évközben kaptam.

Néhány ötlettel és javaslattal igyekszem most szolgálni, azzal a céllal, hogy valódi ügyfélbarát módon legyél képes az ismerőseiddel az MLM vállalkozásodról beszélgetni.

Bizonyára nem kevesen vannak az MLM-ezők között azok, akik azt vallják, hogy ebben az időszakban nem érdemes MLM-ezni, vagyis „dolgozni”, hiszen mindenki megérdemel egy kis pihenést…

Az én véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy aki számára az MLM-mel foglalkozás „munkát” jelent, az nyugodtan elmondhatja önmagáról, hogy ebben a szakmában „nem jó helyen” van! A beszélgető partnerük ugyanis az első mondatuknál észre fogja venni, hogy az illető „nincs a helyén”, és bizonyára csak kényszerből csinálja mindazt, amit tesz.

Ezzel szemben, aki igazán „elemében” érzi magát, amikor a „munkájáról” kérdezik, arról megállapítható, hogy könnyen képes az érdeklődés középpontjába kerülni, és inkább arra kell ügyelnie, hogy mindezt ne vigye túlzásba, hanem legyen inkább visszafogottabb. Így sikerül majd neki másoknak segíteni megkülönböztetni őt a számtalan amatőr „kollégájától”.

Tehát, véleményem szerint vétek lenne kihagyni ezt az időszakot, amikor az emberek egyébként is kimozdulnak a megszokott mindennapi rutinjukból és felkerekednek, hogy akár a tőlük nagyobb távolságokra élő ismerőseiket is felkeressék.

Ezekben a napokban tehát ideális feltételek adódhatnak számunkra, hogy eredményesen gyakoroljuk a hálózatépítést, megszokottabb nevén a kapcsolatépítést. Így könnyen megfelelhetünk Robert Kiyosaki egyik szállóigévé vélt mondásában megfogalmazott feltételeknek, miszerint:

„A gazdag emberek mind folyamatosan a hálózataikat építik, miközben a többiek állást keresnek maguknak.”

Nem mindegy azonban, hogy ezt a „hálózatépítést” milyen módon és mely alapelvek figyelembe vételével érdemes végeznünk.

Természetesen ma már mind az OFFLINE és ONLINE módszerekből i van módunk válogatni.


Nézzünk meg akkor most az interneten kívüli, OffLine, hagyományos módszerekből egyet:
A társasági beszélgetéseink során bizonyára többször is fel fogják majd nekünk tenni a kérdést, hogy „No és mi a helyzet nálad? Te most mivel foglalkozol?”

Ahelyett, hogy csupán egy rövid néhány szavas kifejezéssel válaszolnánk, ilyennel mint, hogy „Most MLM-mel kezdtem el foglalkozni.” Sokkal célszerűbb egy „munkaköri leírást” elmondva bemutatnunk a tevékenységünket. Ilyen szövegre gondolok, hogy:

„Tudod, mostanában az embereknek a tömeges elbocsátások miatt egyre nehezebb a helyzetük. A munkahelyük biztonsága gyakran kerül veszélybe, és a megélhetési költségek is folyamatosan növekednek. Amivel most elkezdtem foglalkozni az nem más, mint hogy másoknak segítek a saját – részmunkaidőben is végezhető – vállalkozásukat beindítani. Ennek köszönhetően könnyebb gondoskodniuk önmaguk és családtagjaik megfelelő ellátásáról.”

Befejezésül pedig, mi is feltehetünk egy KÉRDÉST. Aztán szépen csendben maradunk és megvárjuk, hogy mit válaszol erre a beszélgetőpartnerünk.

Ha még nem tudjuk, hogy a kérdező személy mivel foglakozik, akkor a következő kérdést adhatjuk fel neki. „És megkérdezhetem, hogy te jelenleg mivel foglalkozol?”


A személyes bemutatkozásunk során alkalmazott „FORGATÓKÖNYV” tehát a következő:

Probléma (Pl. munkahelyi elbocsátások, vállaltok megszüntetése, munkahelyi biztonság hiánya, kevés szabadidő, sok túlmunka)

Megoldás („Amit én csinálok az nem más, mint segítek az embereknek…”)

Kérdés (A figyelmet vissza kell irányítanunk a beszélgetőpartnerünkre… „És te mivel foglalkozol?”

A kapott válaszok alapján aztán lehetőségünk van arra, hogy gyakoroljuk a problémamegoldó képességünket.

Abban az esetben, ha nagyobb társaságba kerülünk, az legyen a célunk, hogy minél több személlyel megismerkedhessünk és begyűjtsük a kapcsolattartáshoz szükséges címadataikat. Az ünnepek elmúltával aztán, azoknál a személyeknél, akik érdeklődést tanúsítottak a rövid bemutatkozásunk során elmondottak iránt, visszatérhetünk majd a „témánkra” egy beszélgetés keretében.

Mindazok számára, akik már tudják rólunk, hogy MLM-ezők vagyunk, érdemes néhány új internetes megoldásunkról pár szót ejteni, illetve javasolni neki, nézzék meg a BLOGUNKAT vagy a HONLAPUNKAT.

Az OnLine módszerekből ma már ilyenkor egyre több lehetőség áll rendelkezésünkre. A hagyományos képes üdvözlőlapok küldését egyre inkább felváltja az igen népszerű internetes (DIA, VIDEO és hangfelvétel ötvözésével elkészített, üdvözletek). Ezekkel ma már sokkal több ÉRZELMET van módunk kifejezni.

Fontos szabály az, hogy minél eredetibb megoldással vagyunk képesek előállni, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy a képeslapunk „útjára fog kelni” és a vírus marketing szabályainak megfelelően vinni fogja hírünket szerte a világban.

Amennyiben az elektronikus képeslapunk aláírás fájljában elhelyezzük a saját honlapunk címét, jelentős látogatottság növekedésre számíthatunk az ünnepek alatt.

Én immár 5. éve a kedvenc önmotiváló idézeteimből egy speciális „karácsonyi kiadást” szoktam elkészíteni, amelynek a végén a karriertipp.hu honlapom jelenik meg automatikusan felkínálva a lehetőséget, hogyha valaki még többet szeretne ezekből elolvasni, akkor erre módja legyen.

Természetesen mindenki a saját kreativitását kamatoztathatja ezen a területen. Akinek gyönyörű és téli fényképei vagy video felvételei vannak, azokból készíthet egy nagyon hangulatos összeállítást. Minden esetre érdemes szem előtt tartani, hogy az ÉRTÉKTEREMTÉS legyen az elsődleges szempont!

Egy dolog azonban biztos: Rendkívül otromba dolognak tűnne, ha ezt az ünnepi alkalmat bárki is a termékei és az üzleti lehetősége közvetlen reklámozására kívánná felhasználni.


“Az MLM-ezők felvállalják a felelőségét annak, hogy olyan lesz az életük, amilyent maguknak akarnak. Az emberek többsége igyekszik távol tartani magát az őt aggasztó dolgoktól. Az MLM-ezők szembenéznek ezekkel a tényekkel, felvállalják a kihívásokat és cselekednek a helyzetük javítása érdekében. Óriási bátorság rejlik ebben és egyúttal ez egy sajátos hozzájárulás a Föld lakosai életének jobbításához.”

(Kajárik Béla)

Nincsenek megjegyzések: